A nonprofit szervezetek típusai

Azok kedvéért, akik valamilyen nonprofit szervezet alapításában vagy egy már létező szervezet működ(tet)ésében való részvételen gondolkodnak, álljon itt gondolatébresztőként néhány szóban, milyen lehetőségek léteznek Magyarországon. Ennél bővebb információt rengeteg oldalon találni, de a gondolattal való kacérkodás idején talán még nincs szükség többre.

Társadalmi szervezet, pl. egyesület, biztosító egyesület, sportegyesület, párt.
Létrehozásához legalább 10 alapító tag kell, akik (néhány kivételtől eltekintve) bárkik lehetnek, természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek is. Fontos figyelembe venni, hogy a társadalmi szervezet tevékenysége nem irányulhat elsődlegesen gazdasági tevékenység végzésére, de elsődleges céljainak megvalósítása érdekében végezhet gazdasági tevékenységet.

Alapítványt csak természetes személyek és jogi személyek hozhatnak létre azzal, hogy megjelölnek egy vagy több célt, és ehhez hozzárendelnek egy induló vagyont, amit egy bankszámlán helyeznek el. Egy már létező alapítványhoz később mások is csatlakozhatnak, kivéve, ha az alapító okiratban az alapító(k) úgy dönt(enek), hogy később nem lehet csatlakozni (zárt alapítvány).

Nonprofit gazdasági társaságot (a közhasznú társaság utóda) általában vállalkozások hoznak létre azzal a céllal, hogy bizonyos, mindegyikük számnára hasznos, de külön-külön csak veszteségesen kivitelezhető feladatot ellásson számukra. Például olyan kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat, aminek az eredményei mindegyik alapító számára hasznot hozhatnak. A nonprofit gt. gazdasági tevékenységet végez, de az eredmény nem osztható fel a tulajdonosok között, azt a közhasznú tevékenységre kell visszaforgatni.

A szövetkezet az alapszabályban meghatározott részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelynek célja a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése. (A definíciónál többre valószínűleg keveseknek van szüksége.)

További nonprofit szervezetek (csak felsorolás szinten): európai területi együttműködési csoportosulás, vízitársulat, egyéb közfeladatokat ellátó közhasznú szervezetek (köztestület, Országos Sportági Szakszövetség, Magyar Rektori Konferencia, stb.)